|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 25 találat | lapozás: 1-25 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Lupu, Vasile 1996. március 19.A magyar revizionizmus és az iszlám fundamentalizmus mindinkább veszélyezteti a román nemzetbiztonságot - állapították meg azon a tudományos értekezleten, melyet a Hírszerző Intézet tartott Bukarestben. A Román Hírszerző Szolgálat /SRI/ első igazgató-helyettese, Vasile Lupu tábornok által ismertetett elemzés szerint a gazdasági átmenettel járó negatív jelenségek kiváltották a gazdasági kémkedéssel és a külföldi gazdasági érdekek érvényesítésével foglalkozó erők romániai érdeklődését. Veszélyesnek és a nemzetbiztonságra nézve ártalmasnak tartja az elemzés a korrupciót, a politikai érdekcsoportok elszakadását az állami érdekektől, illetve a szervezett bűnözés eluralkodását. A fundamentalista iszlám mozgalmak Romániában is jelentkeznek: palesztin és kurd csoportok szervezkedésében nyilvánulnak meg. További veszélynek minősítette a (magyar) autonómiatörekvéseket, melyek ,,újrevizionista szószólói az állami és hatalmi struktúrákba beépülve" a román állam sérthetetlensége és egysége ellen munkálkodnak. /"Veszélyben" a nemzetbiztonság. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 19./1997. május 26.A Romániai Magyar Szó mai száma interjút közöl Vasile Lupuval, a képviselőház parasztpárti alelnökével. Vasile Lupu kezdetben a román-magyar kapcsolatok bíztató alakulásáról beszél. A kisebbségi jogokat érintő törvénymódosításokkal kapcsolatban elmondja, hogy amennyiben a törvénytervezetek nem állnak ellentétben az Alkotmánnyal, a kormánykoalíció pártjai megszavazzák azokat. Nem zárja ki azt a lehetőséget sem, hogy egyes ellenzéki honatyák is támogatni fogják a törvénymódosításokat. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 26./1997. december 18.Vasile Lupu parasztpárti szenátor szerint az RMDSZ-nek meg kell adni azt az elégtételt, hogy a történelmet és földrajzot magyarul is lehessen tanulni. Hozzátette azonban, hogy a köztisztviselők román tudását törvénynek kell köteleznie. Lupu nem titkolta, hogy az RMDSZ iránti engedékenysége abból fakad, hogy a DP képviselőinek lázadása miatt a téli vakációban szinte kormányozhatatlanná vált az ország. Egyetlen szavazaton múlott a kormány rendeletek kibocsátására való feljogosítása, tehát "elég lett volna egyetlen RMDSZ-képviselő egyénieskedése a kudarchoz" – írja a lap, majd hozzáfűzi: "a legfőbb kormánypártnak szüksége van egy beszámítható partnerre, amely iránt nem ártana több előzékenységet tanúsítani". /Szabadság (Kolozsvár), dec. 18./1998. május 12.Máj. 12-én a parlament együttes ülése felfüggesztette munkálatait azt követően, hogy az ellenzék kivonult az ülésteremből., mert elégedetlen volt azzal a móddal, ahogy a parasztpárti Vasile Lupu alelnök vezette a vitát. Az ellenzék ugyanis javasolta, hogy hozzanak létre vizsgálóbizottságot az Otopeni repülőtéren április 16-án lezajlott cigarettacsempészési akció ügyében. Ugyanezt javasolták a múlt héten is, de akkor a testület határozatképtelenné vált. /Szabadság (Kolozsvár), máj. 13./1998. június 29.Jún. 29-én ülésezett a Legfelső Védelmi Tanács Emil Constantinescu államfő elnökletével. Elhatározták, hogy valamennyi olyan szervtől, amely egykori Securitate-dossziékat őriz - ide tartozik a Román Hírszerző Szolgálat, a Külföldi Hírszerző Szolgálat, a nemzetvédelmi és a belügyminisztérium - bekérik a testület tagjaira vonatkozó dossziékat és adatokat, mindazt, ami arra vonatkozólag nyújthat eligazítást, hogy voltak-e kapcsolataik a volt kommunista titkosrendőrséggel, a Securitateval ügynökként, esetleg annak tisztjeként, együttműködőként vagy informátorként. A képviselőházban hétfőn Vasile Lupu parasztpárti alelnököt, aki korábban úgy nyilatkozott, hogy - bár elutasította a Securitatenak informátori kötelezvény aláírását - azt vállalta, hogy a nemzetbiztonságot fenyegető veszélyekről tájékoztatja a titkosrendőrséget, azzal vádolták, hogy informátor volt. Lupu cáfolta ezt, közölte, soha semmilyen jelentést nem írt a Securitate számára és kijelentette, hogy ha az ellenkezőjére bárki világos bizonyítékot tud felmutatni, visszavonul a politikai életből. Sorin Lepsa, a parasztpárt képviselőházi frakcióvezetője javaslatára az alsóház egyhangúlag megszavazta, hogy a Román Hírszerző Szolgálat az őrizetében lévő dossziék alapján július 14-ig tegyen jelentést arról, hogy kiknél talált a képviselők sorában a volt Securitatehoz fűződő kapcsolatokat. Adrian Vilau demokrata párti képviselő, aki már elismerte, hogy informátori kötelezvényt írt alá, még ha nem is ártott senkinek, bejelentette, hogy lemond a külföldi hírszerzést ellenőrző parlamenti bizottság éléről - erre eddig nem volt hajlandó, bár pártja rögtön ezt kezdeményezte. Romániában továbbra sincs átvilágítási törvény, bár a szenátus a múlt héten több hónapos vita után Ticu Dumitrescu szenátor javaslata alapján elfogadott egy szabályozást - azonban annyi módosítással, hogy maga a szenátor visszavonta nevét a tervezetről. Az RMDSZ szenátorai megszavazták a törvényt, de szükségesnek tekintik, hogy a képviselőházi vitában majd kiigazítsák a felhígult előírásokat. MTI, jún. 29./1998. augusztus 20.Emil Constantinescu államelnök aug. 20-án fogadta Petre Romant, a Demokrata Párt és a szenátus elnökét. A találkozóra Petre Roman kérésére került sor. Roman előzőleg az államfőhöz írt levelében kérte: hívják össze a Legfelső Védelmi Tanácsot, hogy kivizsgálják pártja egyes vezetői ellen a sajtóban megjelent információkat. A sajtójelentések ugyanis korrupcióval, szervezett bűnözésben való részvétellel és idegen hatalmak kiszolgálásával vádolták meg a DP vezetőit. Constantinescu elzárkózott attól, hogy Petre Roman leveléről véleményt mondjon. Vasile Lupu parasztpárti alelnök szerint ez a DP-offenzíva kétségbeesett kísérlet arra, hogy megvédelmezze korrupt politikusait. /Szabadság (Kolozsvár), aug. 22./1998. szeptember 11.Andrei Marga tanügyminiszter "eredeti" javaslattal érkezett a parasztpárti képviselőkkel való találkozóra: a miniszter német, magyar, angol és francia tannyelvű multikulturális egyetem létesítését javasolta, a román-magyar határ két oldalán. Ezek Aradon és Szatmáron működnének, illetve Magyarországon a román határ közelében lévő helységekben. A Duna menti egyetem létrehozásához a két ország parlamentjének jóváhagyására lenne szükség. Ion Diaconescu, a KDNPP elnöke is meglehetősen érthetetlenül fogadta a hírt, véleménye szerint egy Duna menti egyetem létrehozása enyhén túlzás, mivel szerinte Magyarországon kis számú román nemzetiségű diák él. Diaconescu hangsúlyozta, hogy továbbra is a legjobb megoldásnak pártja javaslatát tartja: multikulturális egyetemet. Remus Opris, a KDNPP alelnöke ellenben egyetért Andrei Marga javaslatával. Annak a véleményének adott hangot, hogy Marga a regionális fejlődés, elsősorban a román-magyar viszonyok megszilárdítása érdekében kezdeményezte javaslatát. Vasile Lupu, a KDNPP másik alelnöke komolynak és mindkét fél számára elfogadhatónak tartotta a Duna menti egyetem létrehozását. Virgil Petrescu parasztpárti képviselő, volt tanügyminiszter szintén jónak ítélte Andrei Marga javaslatát, amely szerinte nem jelent újdonságot. Néhány évvel korábban ez már vita tárgyát képezte, de az RTDP, az akkori kormányzó párt állandó bizottságában nem került napirendre. Petrescu a Duna menti egyetem létrehozását a legjobb megoldásnak tartja, amely egyben kielégíthetné az RMDSZ-vezetők elvárásait is. Takács Csaba ügyvezető elnök kijelentette: a tanügyi törvény megszavazásáig az egyetem ügyében egyetlen kompromisszumos megoldás sem jöhet szóba. - Asztalos Ferenc képviselő elmondta: a tanügyminiszter javaslata, akárcsak a magyar-német multikulturális egyetem létrehozásának kezdeményezése, tulajdonképpen időhúzási taktika, amellyel a koalíciós partnerek abba a helyzetbe akarják kényszeríteni az RMDSZ-t, hogy tekintsen el az SZKT által megjelölt szeptember 30-i határidőtől. - Az RTDP elutasítja Andrei Marga javaslatát, az RNEP és a Nagy Románia Párt politikusai szerint azonban elemezni kell az ötletet. /Marga: "Duna menti egyetem"! = Szabadság (Kolozsvár), szept. 11./1998. október 16.A Demokrata Párt elégedetlen a kormánynak az államosított házak visszaszolgáltatására vonatkozó törvénytervezetével, Alexandru Sassu miniszter a tervezet módosítását szorgalmazta. Petre Roman, a DP elnök a földtörvény kapcsán emelet kifogásokat. Vasile Lupu, a Kereszténydemokrata Nemzeti Parasztpárt alelnöke joggal állapította meg: a DP célja, hogy a lehető leghosszabb ideig halogassa a mezőgazdasági földterületek visszaszolgáltatását. /Bihari Napló (Nagyvárad), okt. 16./1999. április 21.A közalkalmazottak törvénytervezetének vitája során a képviselőház másodszor is elutasította az RMDSZ azon módosító indítványát, amely szerint azokon a településeken, ahol a kisebbségek számaránya meghaladja a 20 százalékot, csak olyan állami alkalmazottakat lehet szerződtetni, akik ismerik az illető kisebbség nyelvét. Az előterjesztő, Kovács Csaba Brassó megyei képviselő felhívta kollégái figyelmét arra, hogy a módosító indítvány elutasítása ellentmondana Bill Clinton elnök azon kijelentésének, miszerint Romániában megoldódtak a kisebbségek gondjai. Tokay György képviselő rámutatott: Romániában 1347 olyan település van, ahol a kisebbségek aránya meghaladja a 20 százalékot. A vita után felszólalt a közigazgatási bizottság demokrata párti elnöke, és ismételten kifejtette: az említett passzust a bizottság elutasította, és nem találja helyénvalónak ezt vitatni. Vasile Lupu házelnök ezt a javaslatot tette fel szavazásra, így az RMDSZ tiltakozásképpen kivonult a teremből. A szenátusban, ahol a helyhatósági törvénytervezetet tárgyalják, a Demokrata Párt névre szóló szavazást kért az RMDSZ módosító indítványával kapcsolatban. Végül kvórum hiányában a szenátorok a jövő hétre halasztották a helyi autonómiát szabályozó törvénytervezet 51., az anyanyelvhasználat helyi közigazgatására vonatkozó szakaszának újabb szavazásra bocsátását. /Az RMDSZ kivonult a parlamentből. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), ápr. 21./1999. június 10.A Demokrata Párt nem szándékozik kilépni a koalícióból - nyilatkozta a párt jún. 10-i sajtóértekezletén Bogdan Niculescu Duvaz alelnök. Előzőleg a jún. 7-i koalíciós csúcs a parasztpártnak és a demokratáknak a tulajdon kérdéseiről vallott nézeteinek a közelítése helyett botrányba fulladt. Vasile Lupu parasztpárti képviselő lekommunistázta a demokratákat, amiért azok továbbra is gáncsolják az elkobzott tulajdonok visszaszolgáltatását, a DP vezetői tüntetőleg elhagyták a termet. /Talán már nem szakad tovább... A DP mégse lép ki a kormánykoalícióból - Lupu lekommunistázta a demokratákat. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 11./2000. január 10.Jan. 10-én Bukarestben, a Cotroceni-palotában Emil Constantinescu államfő kormány- és helyi hivatalnokok, valamint egy csoport paraszt előtt nyilvánosan is bejelentette a KDNPP képviselője, Vasile Lupu kezdeményezte, mezőgazdasági és erdőterületek visszaszolgáltatásáról szóló ún. Lupu-törvény elfogadását. /Véglegesen elfogadták a Lupu-törvényt. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 11./ Az új törvény az 1996-ban hatalomra került demokratikus pártok - közöttük az RMDSZ - legfontosabb választási ígéreteinek egyikét valósítja meg azáltal, hogy biztosítja a kommunista rendszer által államosított vagy elkobzott termőföldek és erdők 90%-ának visszaszolgáltatását a jogos tulajdonosoknak. A új törvény a volt tulajdonosoknak visszajuttatható földterületek felső határát 10 hektárról 50 hektárra emelte, és 1 helyett 10 hektárra az erdők esetében. A törvény alkalmazása az eredeti terület helyén történik, ha ez lehetséges. Amennyiben nincs lehetőség a tulajdon természetben való visszaadására, akkor az érintett személyek kárpótlásban részesülnek. A törvény kiterjeszti a haszonélvezők körét azokra a román állampolgárokra is, akik nem rendelkeznek romániai állandó lakhellyel. 1989 óta először a törvény kiterjeszti az egyházakra az államosított vagy elkobzott vagyonok visszaszolgáltatását. a püspökségek 100 hektárig, az esperességek, kolostorok, rendek 50 hektárig, a parókiák, filiák pedig 10 hektárig terjedő termőföldet igényelhetnek és kaphatnak vissza. A törvény a Székelyföldön elterjedt tulajdonformát, a közbirtokot felső határ nélkül állítja vissza. /RMDSZ Tájékoztató (Bukarest), jan. 11. - 1636. sz./2000. január 12.A nyilvánosság előtt írta alá Emil Constantinescu elnök a Vasile Lupu által kezdeményezett, ezért Lupu-törvényként emlegetett, a korábbi földtörvényt módosító jogszabályt. Garda Dezső képviselő, nagyra értékelte Lupu képviselő rendkívüli nyitottságát a magyar kisebbség problémái iránt. A törvényt végül sikerült a magyarság, és főleg a székelyföldi magyarság érdekének előnyös formában elfogadtatni. Garda Dezső ismertette a törvény pár lényegesebb előírását. A törvény lehetőséget biztosít, hogy a megjelenését követő 60 nap alatt az igényjogosultak benyújthassák visszaszolgáltatási kéréseiket. Az érintettek most már kivehetik részvényeiket az állami gazdaságoktól, és ajánlatos, hogy mezőgazdasági társulásokat hozzanak létre, és szabadon gazdálkodjanak az általuk alkalmazott személyekkel. A törvény azt is előírja, hogy az embereknek visszamenőleg kifizessék a részvényeik után járó részesedést. Ez azonban, sajnos, csak elmélet, mert a gyakorlatban valószínűleg nem lesz miből kivitelezni. Ismeretes, hogy a székelységnek az erdők jogi helyzetének tisztázása a megmaradást vagy a pusztulást is jelenthette volna. Igaz, hogy csupán 10 hektár erdőt szolgáltatnak vissza családonként, de az előírások értelmében ennek a régi helyen kell lennie, és feltétlenül erdőt kell visszaszolgáltatni, nem más területet helyette. Közben a famaffia végtelen pusztítást vitt véghez. Hargita megyében például 4 millió fát érintett a kitermelés, de csak 1,6 milliót jelentettek. Az ellenőrzéseknél jöttek rá, hogy hatalmas mennyiséget elloptak. És nem a székelyekről van szó, hanem bizonyos érdekközösségekről. Ennek ellenére kedvező, hogy a törvény lehetővé teszi a teljes közbirtokossági erdők és legelők visszaadását. Sikerült elérni, hogy az 1921-es évi földreform végrehajtása utáni tulajdonjogi állapotot fogadta el a két ház, tehát az 1927-1930 közötti végleges birtokviszonyokat kell visszaállítani. Ez nagyon fontos, hiszen Háromszéken 33 ezer, Csíkban 95 ezer, Udvarhelyen 55 ezer, Gyergyóvidéken pedig 37 500 hektár erdős területről van szó, tehát hatalmas területeknek kell a székelység tulajdonába visszajutnia. A közbirtokoknak úgy kellene működniük, ahogyan a Székelyföldön. Hozzanak létre magán erdészeti hivatalokat, ahol felvállalnák az erdők megfelelő őrzését is, ezt másképp nehéz megvalósítani. A gyergyói medencében minden közbirtok megtartotta már alakuló ülését, és be is lesznek jegyeztetve a bíróságon. Magánerdők esetében a körülhatárolás nehezebben fog menni. Számítani kell arra is, hogy egyesek húzzák majd az időt a törvény gyakorlati alkalmazásánál, hiszen az erdészeti hivataloknak érdeke a fakitermelés, és bogárfertőzöttnek minősített, egyébként egészséges fákat szállítanak külföldre, összejátszva a vámhivatalokkal. Ezért tragikus helyzet alakulhat ki. A birtokba-vevéssel azonban megakadályozható a törvénytelen fakitermelés. /(újvári): Újabb alkalom mezőgazdasági és erdőterület visszaigénylésére A famaffia végtelen pusztítást vitt véghez - állítja Garda Dezső képviselő. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 12./2000. augusztus 29.Vasile Lupu, a parasztpárt alelnöke kijelentette, hogy a kormány a következő két-három hónap leforgása alatt kormányhatározatot fogad el, amelynek alapján az Országos Erdőgazdálkodás (RNP) 190 ezer hektárnyi erdőt ad majd át a bukovinai ortodox egyháznak. A Suceavai Érsekség irányítása alá kerül 192 ezer ha erdő, a bevételeket pedig a történelmi emlékművek fenntartására, valamint karitatív célokra fogják felhasználni. Mugur Isarescu kormányfő beleegyezését adta erre a tervre. Múlt héten a kormányfő úgy nyilatkozott, hogy támogatja az erdővisszaszolgáltatás gondolatát. /A kormány visszajuttat az ortodox egyháznak 190 ezer hektár erdőt. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 29./2001. március 27.Ovidiu Musatescu privatizációs miniszter kijelentette: hasznos dolognak tartaná, ha a privatizálandó állami egységek iránt érdeklődő vállalkozók valódi kilétének és céljaik kiderítése érdekében a Privatizációs Hatóság a román titkosszolgálat szolgáltatásait is igénybe venné. Erre azért is szükség lenne - mondta Musatescu -, mert igen gyakoriak azok az esetek, amikor a vásárló cégek eredeti módszerekkel kijátsszák az államot, és a megvásárolt gyáregységeket továbbadják. Musatescu figyelmezetett: a Privatizációs Hatóság ki fogja vizsgálni az utóbbi évek privatizációs adásvételeit. A Kereszténydemokrata Nemzeti Parasztpárt alelnöke, Vasile Lupu tiltakozott a román titkosszolgálatnak a privatizációs folyamatokba való bevonása ellen: törvénytelennek, aberrációként jellemezte az elgondolást. /Ellenőrzik a privatizáció múltját. A titkosszolgálat segítségét kérik. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 27./2001. június 26.Adrian Nastase miniszterelnök jún. 25-én kijelentette, hogy a magyar státustörvényt addig fel kell függeszteni, amíg Magyarország be nem fejezi a csatlakozási tárgyalásokat az Európai Unióval. Elmondta: a kormány már megtett minden szükséges lépést annak érdekében, hogy a törvény alkalmazását román területen megakadályozzák. A kormányfő, aki egyben a Szociáldemokrata Párt elnöke is, leszögezte, hogy pártja egyetért a Demokrata Párt (PD) kezdeményezésével. Traian Basescu, a PD elnöke a hét végén arra szólította fel a román politikai pártokat, hogy egységes állásponttal lépjenek fel a magyar státustörvénnyel szemben. Corneliu Ciontu, a szélsőségesen nacionalista Nagy-Románia Párt első alelnöke jún. 25-én bejelentette, hogy pártja már törvényjavaslatot terjesztett elő a képviselőházban arról, miként lehet a magyar státustörvény hatásait megakadályozni Románia területén. Andrei Marga, a Kereszténydemokrata Nemzeti Parasztpárt elnöke szerint a státustörvény negatívan befolyásolhatja a románok és a magyarok közt a viszonyt, amely az elmúlt években oly jelentősen javult. Vasile Lupu parasztpárti alelnök kijelentette: Romániának nincs erkölcsi alapja tiltakozni a státustörvény ellen, mivel szép számmal vannak hasonló jogszabályok szerte a világon, lásd Németország, Izrael, vagy akár Nagy-Britannia példáját. /Fokozódik a státustörvény elleni tiltakozás Fokozódik a státustörvény elleni tiltakozás. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 26./2001. július 9.A Kereszténydemokrata Nemzeti Parasztpárt (KDNPP) országos vezetőségének válságtanácskozásán Victor Ciorbeát választották meg ideiglenes elnöknek. Mint ismeretes, Ciorbea az 1996-os választások után az akkor győztes KDNPP jelöltjeként miniszterelnök lett. 1998 tavaszán lemondott, mivel a KDNPP nem állt ki mellette a koalíciós partner Demokrata Párt (DP) támadásával szemben. Lemondását követően a KDNPP-ből is kilépett, saját pártot hozott létre, mely a tavalyi választásokat megelőzően lépett szövetségre az akkor már biztos vesztesnek látszó kereszténydemokratákkal. A parlamentből kiesett volt vezető kormánypárt teljes szétesésének jeleként értékelte a román sajtó, hogy Andrei Marga, a KDNPP elnöke alig fél évvel megválasztása után benyújtotta lemondását. Nem sokkal később lemondott Vasile Lupu, a párt első alelnöke is. /Ciorbea a KDNPP ideiglenes elnöke. Szétesés fenyegeti a pártot? = Szabadság (Kolozsvár), júl. 9./2001. augusztus 15.Fodor Sándor egyike volt azon romániai magyaroknak, akik a rendszerváltozást valamennyi román politikai párt közül egyedül a nagy román politikus, Iuliu Maniu alapította Kereszténydemokrata Nemzeti Parasztpártban bízott. A börtönben elhunyt Iuliu Maniu hajdani fiatal titkára, Corneliu Coposu vezette történelmi párt párbeszédre hívta a rendszerváltás után az RMDSZ képviselőit. Azonban a börtönévek-évtizedek aláásták Maniu egykori munkatársa egészségét - és Corneliu Coposu lehunyta a szemét, mielőtt pártja győztesen került volna ki az öt év előtti választásokból. Utódai, élükön a Kereszténydemokrata Nemzeti Parasztpárt Coposut követő elnökével, Ion Diaconescuval, minden jó szándékuk ellenére képtelenek voltak megállítani-visszafordítani az ország lejtőn lefelé indult szekerét. Mellbevágó volt a Demokratikus Konvenció legerősebb pártjának a katasztrofális veresége, a múlt évi választások során: a Kereszténydemokrata Nemzeti Parasztpárt - be se jutott a parlamentbe. A párton belül folyt a könyöklő harc a pártelnöki tisztségért. Andrei Marga rektor néhány hónap után - lemondott a pártelnökségről, és a párt most már - ketté- (legalább ketté-) szakadt: az egykori Victor Ciorbea miniszterelnök és Vasile Lupu szenátor támogatóira. Legutóbb Victor Ciorbea, a kettészakadóban lévő párt egyik vezére nagyot mondott: amennyiben pártja hatalomra kerül, mindent elkövet annak érdekében, hogy Románia alkotmányos monarchiává váljék, visszahívja a királyt. Félő, hogy szép történelmi múltra visszatekintő párt teljesen kihull az ország közéletéből. /Fodor Sándor: Eső után köpönyeg? = Szabadság (Kolozsvár), aug. 15./2002. október 8.Megjelent Emil Constantinescu volt államelnök A rombolás, az építés ideje című visszaemlékezés-kötete, mely meglehetősen nagy vihart kavart politikai körökben. A volt államelnöknek lesújtóan rossz a véleménye többek között Radu Vasileről, Vasile Lupuról, Victor Ciorbeáról, Valerian Stanról, sőt, Ana Blandianáról is. A bukaresti lapok a felsorolt személyiségek viszontválaszát is közlik. Azok meg Constantinescura nézvést nem hízelgőek. /Hírsaláta. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), okt. 8./2006. január 27.Becsek-Garda Dezső Hargita megyei képviselő kijelentette: „Tapasztalataim alapján nem bízom sem Vasile Lupu államtitkárban, sem Gheorghe Flutur mezőgazdasági miniszterben, mivel az erdőtulajdonosok ellen dolgoznak”. Hargita és Kovászna megyékben több tízezer hektár erdőt kellett volna már beültetni, de mindmáig ez nem történt meg. Pénzt viszont vettek el, de ültetések csak papíron történtek. A tulajdonost kiszorítják jogaiból, és az erdészet uralkodik – vázolta fel a helyzetet Garda, példaként felhozva a kvótarendszert, aminek alapján a magánerdőkben is még mindig az állami erdészet határozza meg, mennyi fát lehet kitermelni, így a tulajdonosok nem gazdálkodhatnak szabadon erdőikkel. /B. I.: Garda: kiszorítják a tulajdonosokat. = Új Magyar Szó (Bukarest), jan. 27./2006. augusztus 7.Két ember meghalt, többen megsérültek, számos személyautó pedig komolyan megrongálódott a hétvégi viharban, amely kilenc megyét és 70 települést érintett. A vihar országszerte fákat és oszlopokat csavart ki, háztetőket rongált meg, villany nélkül hagyott több száz lakást, a jégeső pedig több ezer hektár termést vert el. A Beszterce-Naszód megyei, húsz százalékban magyarlakta Radnaborbereken a pusztító esőzés miatt még mindig nem volt áram. Hargita megyében a vihar miatt szintén több órára sötétben maradtak a lakások. A legnagyobb károkat Maroshévízen jegyezték, ahol az alig 15 perces vihar kicsavarta és a villanykábelekre dobta a Bánffy üdülőzközponti fenyőket. Vasile Lupu mezőgazdasági államtitkár Hargita megyébe utazott, hogy személyesen győződhessen meg a pusztítás mértékéről. Szerinte a bejelentett 150 hektár helyett a vihar csupán tizenegy hektáron csavarta ki a fákat. Lupu szerint nem ez az első alkalom, hogy a helyhatóságok vezetői így próbálják szorgalmazni az illegális fakitermelést. /Gyilkos vihar sepert végig Románián a hétvégén. = Új Magyar Szó (Bukarest), aug. 7./2007. augusztus 30.Több ezer ortodox hívő, valamint Traian Basescu államfő és Calin Popescu-Tariceanu miniszterelnök részvételével avatták szentté augusztus 29-én a Neamt megyei Secu kolostorban Varlaam egykori moldvai metropolitát. Varlaam a 17. században Vasile Lupu egykori moldvai fejedelem tanácsadójaként is tevékenykedett. /Szentté avatás politikusi részvétellel. = Krónika (Kolozsvár), aug. 30./2012. február 21.Történelem-adásvételA szerző két, 1990 után kiadott történelemkönyvet elemez, amelyekben hemzsegnek a bizonyítékok arra, hogy a tankönyvírók továbbra is a nemzeti-kommunista szemlélet szerint tálalják a románok történetét, és tovább folytatják a történelemhamisító manipulációkat, kárt okozva vele a román–magyar megbékélésnek. A Basta generális által vezetett császáriak (18 ezer katona) és az erdélyi nemesség közötti szövetség csupán azzal magyarázható, hogy a Habsburgok megpróbáltak rendet teremteni Erdélyben, ellenőrzésük alatt akarták tartani ezt a provinciát (valamint azt, hogy ne mondjon le a törökök elleni harcról, s hogy ne közeledjék Lengyelországhoz). Ezt bizonyítja az, hogy – amikor az erdélyi országgyűlés (a Diéta), megszegve a császárnak tett esküjét, Tordán harmadszor is Erdély trónjára ülteti Báthori Zsigmondot, Lengyelország pedig növeli befolyását Moldvában, ahol visszaülteti a trónra Ieremia Movilát, és Havasalföldön 1600 és 1601 telén fejedelemmé teszi Simion Movilát – rehabilitálják Mihai Viteazult, helyreállítják a kapcsolatait II. Rudolffal Bécsben és Prágában 100 ezer tallér katonai támogatást nyújtanak neki, valamint Zilah közelében, Goroszlónál 1601. augusztus 3-án közösen győzelmet aratnak Báthori Zsigmond fölött. De Mihai meggyilkolása, amire 1601. Augusztus 19-én került sor Aranyosgyéresen, csupán csak Basta generális „egyéni ambíciójával” indokolható, a gyűlöletté fokozott rivalitással, nem pedig „a császári udvar magatartásával”, illetve „a császár céljaival”. Ezért számunkra hamisnak tűnik az ilyen szónoklat: „Mihai tragikus alakja meghatározóan befolyásolta a román történelmet, az ő átfogó elképzelése és bátor tette modellt állított és korszakot nyitott”, illetve az, hogy „Mihai Vitezul legendás alakja (Tisztára legendás! – a szerző megjegyzése) őrködik a középkori világ távoli végein és a modern román társadalom kora hajnalán, mint az egész történelmünkön átvonuló, soha ki nem alvó egyesülési és szabadságvágy megtestesülése.” Amint várható volt, a XVII. századról szóló leckékben még inkább felerősítik az egyesülésről, a függetlenségről és a törökellenes harcról alkotott mítoszokat. A XI. osztályos tankönyvben a lecke címe: „Mihai Viteazul politikai öröksége”; a VII. osztályosokéban pedig így lezdődik a lecke: „A Román Országok történelme a XVII. században és a XVIII. század elején a Mihai Viteazul uralkodásával létrejött megvalósítások: a függetlenség visszaszerzése, a pasalikká válás veszélyének megszüntetése és az először létrehozott egyesülés jegyében folyt.” Megint megfeledkeznek a Magyarország királyával (ez esetben a német-római császárral), illetve az erdélyi fejedelemmel szembeni alárendeltségről, vazallusi viszonyról, vagy pedig a fogalmazásmóddal kendőzik azt. Például azt állítják, hogy „Radu Şerban havasalföldi uralkodása első felében a Mihai Viteazultól örökölt teljes függetlenség jegyében történt (1602—1605), amikor II. Rudolf császár pártfogoltja volt, előbb a császár ültette Şerbant a trónra (1603. december 10-én), még mielőtt a szultán is megtette volna (1605 áprilisában)”. Miféle függetlenségről beszélhetünk azután, hogy az említett urakodót beiktatta valaki, és hűbérúra volt neki?! Meg kell jegyeznünk, hogy Radu Şerban szövetségi szerződéssel hűséget esküdött több erdélyi fejedelemnek is: 1605-ben Bocskai Istvánnak, 1607-ben Rákóczi Zsigmondnak és 1608-ban Báthori Gábornak. Utóbbi 1608-ban hábérura lett Constantin Movilának is, Moldva uralkodójának. De 1611 februárjában Báthori Gábor mindkét vazallusa hűbéresi szerződést kötött II. Mátyás főherceggel, Magyarország királyával kölcsönös katonai támogatás érdekében, ugyanis Báthori Gábor 1611-ben lerohanta Havasalföldet. A tankönyvszerzők viszont úgy állítják be Radu Şerbant, mint aki „1603-ban, majd pedig 1611-ben az országegyesítő helyzetében volt”. A Bethlen Gábor (1613—1629) fennhatóságát sem ismerik el Havasalföld fölött, jóllehet megemlítik azt, hogy 1617-ben a bojárok Lupu Mehedinţeanu pohárnok vezetésével fellázadtak, és ehhez támogatásban részesültek, továbbá azt a „Habsburg javaslatot” is, amely – „egy »dák királyság« létrehozására vonatkozott, aminek keretében helyet talált volna mindhárom Román Ország – megvalósítatlanul maradt terv volt”. De szót sem ejtenek a Gavril Movilával 1619-ben kötött szerződésről. Gavril Movilă 1618 és 1620 között Havasalföld vajdája volt. Hasonlóképpen járnak el I. Rákóczi György (1630–1648) esetében is. Jóllehet részletesen bemutatják a bojárok ellenzéki magatartását Leon Tomşa vajdával (1630– 1632) szemben, valamint azt is, hogy 1632-ben hogyan iktatták be a brâncoveni-i Matei agát Havasalföld vajdájaként, I. Rákóczi György tetteit elhallgatják, és úgy tesznek akkor is, amikor II. Rákóczi György (1648– 1660) szerepéről kellene szólniuk. Sem „a Matei Basarab uralkodása idején 1635-ben, 1636-ban, 1638-ban, 1640-ben, 1647-ben, 1650-ben és 1651-ben Erdély és Havasalföld között megkötött hét szerződés”, sem pedig „a Vasile Lupu idején 1638-ban és 1646-ban Moldvával megkötött két szerződés” nem tekinthető elegendőnek arra, hogy az erdélyi fejedelmek fennhatóságát bizonyítsa. Pedig néhány előírást is idéznek belőlük: Mateinak évente 5000 forintot kellett fizetnie (1635), Vasile Lupu számára megtiltották, hogy I. Rákóczi György tudta és jóváhagyása nélkül katonai akciót folytasson Matei Basarab ellen (1638), különben Matei Basarab ebben az évben tett hűségesküt I. Rákóczi Györgynek – immár harmadszor. Egyébként a XI.-es történelemkönyv is megemlíti, hogy Vasile Lupu 1648 után megszegte a szövetségi szerződéseket, és ismételten megtámadta Matei Basarabot (áthágva ezáltal az 1646-ban kötött jó szomszédi megállapodást is), 1650-ben I. Rákóczi György és Matei Basarab felújította a régi szövetségi szerződéseket, sőt 1651-ben külön megállapodást kötött: véd és dacszövetséget minden ellenséggel szemben, és „Havasalföld uralkodója nem késlekedik felhasználni ezt a megállapodást arra, hogy a Vasile Lupuval szembeni konfliktust eldöntse (1653 májusában)”. A tankönyvszerzők azonban egyszer csak „elszólják magukat”. Feltételezvén azt, hogy II. Rákóczi György részt vett a seimenek felkelésének elfojtásában (1654– 1655-ben), kijelentik: „Constantin Şerban megmentette a trónját, egy újabb szerződés árán”, amit egy „hűségi szerződés” követett (1656 januárjában), ugyanakkor megemlítik azt is, hogy ennek a szerződésnek a szövegébe „belefoglaltak olyan cikkelyeket is, amelyeket elődje sohasem fogadott volna el” (jóllehet az évi 2500 arany fizetéséről megegyeztek már 1635-ben, és hogy az erdélyi fejedelem barátai közül válasszák a tisztségviselő bojárokat, az sem újdonság – lásd az 1631-ben kötött szerződést). A Constantin Şerban uralmát követő időszak tárgyalásakor visszatérnek a vazallusság tagadásához. Így azt állítják: „a II. Rákóczi György és III. Mihnea között létrejött szövetségi és örökös barátsági szerződésben, amelyet Nicolae Iorga kizárólag katonai szerződésnek minősített, az adott körülmények között a kapcsolatok teljes mértékben paritásosak voltak, amilyenekre Matei és Constantin a maga korában hiába törekedett, amikor a szomszédban az uralkodó összetartó arisztokráciára számíthatott és erős hadsereggel rendelkezett”. A XVII. század végén, a Habsburgok törökellenes offenzívája közepette újabb szövetségi szerződések születtek. 1685-ben Şerban Cantacuzino (1678–1688) és Apafi Mihály (1661–1690) „védelmi szövetséget” kötött, s úgy tűnt, hogy az erdélyi fejedelem, akárcsak elődei is, a felettes helyzetében volt. Miután Apafi fejedelem és az erdélyi „rendek” (a Diétát alkotó főurak) behódolnak I. Lipót Habsburg császárnak, s kötelezik magukat, hogy évente 700 ezer forintot fizetnek annak fejében, hogy megtarthatják az ország hagyományos autonómiáját, a kiváltságaikat, és védelmet nyernek a törökökkel szemben (1686–1688), Şerban Cantacuzino havasalföldi vajda is hódoltsági szerződést köt a Habsburgokkal, amelyben „elismerik családjának örökléses uralmát és birodalmi bárói rangját”. A havasalföldi küldöttséget Iordache Cantacuzino vezette, aki 1688 októberében indult Bécsbe, azzal a céllal, hogy aláírja a fenti szerződést, s 1689 januárjában alá is írta; miután Şerban Cantacuzino meghalt, és Constantin Brâncoveanu foglalta el a trónt. Ebben a szerződésben benne volt „a Habsburgok iránti hűségeskü”. A tankönyvek gyakorlatilag tagadják ennek a dokumentumnak a létét; előbb azt állítják, hogy „Brâncoveanu visszahívta az elődje által Bécsbe küldött delegációt”, majd azt állítják: „Újabb tárgyalásokat követően, 1689-ben szerződést írtak alá a Habsburgokkal, amely elismeri Havasalföld személyiségét, de a formális behódolását is”. A Brâncoveanu és a Habsburgok közötti 1690-es konfliktust a császári terjeszkedési érdekeknek tulajdonítják, s nem pedig annak, hogy a román vajda nem teljesítette a szerződésben előírt kötelezettségeit. S a szerzők mellőzve bármi magyarázatot, azt írják: „a szerződést nem lehetett alkalmazni”. Valójában Brâncoveanu Thököly Imrét támogatta katonailag is, a kurucok fejét, akit a törökök segítettek abban, hogy kiűzze az osztrákokat Erdélyből. 1690-ben Brassó mellett, Zernyesten Brâncoveanu a törökök, tatárok, moldvaiak (Constantin Cantemir jelentős katonai alakulatot küldött) és a kurucok oldalán harcolt, és győztek, de ez nem bizonyult tartós sikernek, a Habsburgok ugyanis rövid idő alatt újra elfoglalták Erdélyt. Hasonlóan balszerencsésnek állítják be Constantin Cantemir (1685–1693) moldvai vajda próbálkozását is. Ő azért, hogy „Lengyelország terjeszkedési akcióit meghiúsítsa”, „1690-ben Szebenben titkos szerződést kötött a Habsburgokkal, amely gyakorlatilag eredménytelen volt” (ugyanabból az okból, mint a Brâncoveanu által aláírt szerződés). A két szerződés közötti hasonlóság – hűségeskü, az uralkodó család örökléses uralmának elismerése, nemesi cím – a moldvai uralkodó fia, Dimitrie [Dimitrie Cantemir, Moldva későbbi uralkodója] grófi címet kapott –, s feltehetőleg a törökök elleni katonai együttműködés Ausztria valóságos szándékairól tanúskodik: előszedte az Anjou-terveket. Ugyanakkor ha tekintetbe vesszük a Cantemirek és a Brâncoveanuk közötti konfliktust, s nem utolsósorban azt, hogy Constantin Brâncoveanu mennyire változékony politikát folytatott, akkor jobban megértjük az 1690-es eseményeket; s ha hozzászámítjuk azt, hogy a Porta és Franciaország támogatta a Habsburg-uralom ellen fellázadt erdélyi nemességet, sőt fejedelmi székbe juttatta és 1690 júniusától októberéig ott tartotta Thököly Imrét, akkor tisztában lehetünk azzal, hogy a Habsburgok törökellenes terve nem volt teljes mértékben sikeres. Azt is megemlítenénk, hogy a tankönyv szűkszavúan kezel bizonyos dolgokat. Megelégszik azzal, hogy bejelenti: „1694-ben Constantin Duca (1693–1695) megújította a [Moldva és a Habsburgok közötti] szerződést”, néha pedig bizarrul, mondhatni kétértelműen fogalmaz: „1695-ben megerősítették a vajdának adományozott címet, azt, hogy a Német-római Szent Birodalom hercege. Brâncoveanu mindenáron megpróbálta elkerülni az ország hadszíntérré válását, vagy azt, hogy a Habsburg Birodalom részévé tegyék.” Viszont hiányzik a képből a brâncoveanui külpolitika kétkulacsossága. Vagyis jóllehet Brâncoveanu 1703 és 1711 között [a Rákóczi Ferenc vezette szabadságharc idején] a Porta politikáját szolgálta Erdélyben, ellátta a kurucokat és menedéket nyújtott nekik (Pintea Vitéz csupán egyike volt a számos bihari és máramarosi román csapat vezetőinek, akik Rákóczi Ferenc magyar kurucainak oldalán harcoltak az osztrák uralom ellen), VI. Károly Habsburg császár mégis 1713-ra és 1714-re vonatkozóan megújította a havasalföldi vajda számára a menedékjogot, megengedte, hogy török veszély esetén családjával együtt Erdélybe meneküljön, valamint azt, hogy ott a birtokait újabb vásárlásokkal gyarapítsa; az 1701-ben kibocsátott császári oklevél alapján tehette ezt; valamint Bécs belegyezésével házat és birtokot vásárolhatott Brassó, Fogaras, Vajdahunyad vidékén. A Brassó közelében lévő Felsőszombatfalva már a tulajdonában volt, Preda Brâncoveanu országbírótól örökölte, akinek I. Rákóczi György özvegye adta zálogba, II. Rákóczi György pedig megerősítette a zálogbaadást. (Azok között a javak között, amelyekért Brâncoveanut a törökök megkínozták és lemészárolták, számos ingatlan volt – 172 havasalföldi birtok és 7 erdélyi birtok, együttes értékük 2 millió piaszter –, továbbá, marhacsordák, ékszerek, rengeteg pénz – a bécsi bankokban 244 884 forint, a velencei bankokban 196 498 dukát –, ami bőven kamatozott. Brassóban amellett, hogy több házat és telket birtokolt, sok pénze volt elhelyezve az ottani bankokban.) (Folytatjuk) Gabriel Catalan Új Magyar Szó (Bukarest) 2013. augusztus 5.Ellopott erdők nyomábanTörténelmi családhoz fűződő múltját letagadva végezhetett középiskolát, majd egyetemet. A székely közbirtokosság történetének megírója és a közbirtokossági javak visszaszerzésének vezéralakja, Garda Dezső szerint képtelenek vagyunk tanulni múltunk hibáiból. – Mennyire határozza meg pályája alakulását, ha valaki történelmi családból származik? Ösztönösen jobban vonzódik a történelem iránt? – A hatvanas évekbeli gyerekkoromban ez az örökség súlyos koloncnak számított, apám legszívesebben titkolta volna, hogy ne hozzon nehéz helyzetbe. Dédnagyapám, Garda József az 1848-as forradalom szabadságharcosa volt, majd külföldről való hazatérte után a nagyenyedi kollégiumban tanított. Az 1899-es nyugdíjazásakor ő volt a kollégium utolsó teológiai tanára, ekkor szűnt meg ugyanis a tanintézet egyetemi rangja. Nagyapámat, Garda Kálmánt az erdélyi hangyaszövetkezeti mozgalom egyik vezéregyéniségeként tartották számon. A családi múltat leginkább apám szenvedte meg 1948 után: politikai okokból, koholt vádak alapján többször is börtönre ítélték, 1961-ben pedig gyanús körülmények között halt meg. – Megbélyegzett család sarjaként hogyan lett történész? – Úgy is fogalmazhatnék: sok szerencsével. Édesanyám Kolozsváron szült meg, ott állították ki a születési bizonyítványom, így sikerült „letagadnom” a nagyenyedi múltamat. Egy kevésbé ismert kolozsvári középiskolába írattak, hogy ne szúrjak szemet senkinek, majd bejutottam a Babeş-Bolyai Tudományegyetem történelemszakára, amelyet 1973-ban végeztem el. – Milyen volt a Ceauşescu-korszak kezdetén történelmet tanulni Kolozsváron? Egyáltalán: lehetett-e elfogulatlanul beszélni a román, illetve a magyar történelemről? – Kedvenc tanárom és szellemi mentorom, Imre István jeles történészünk kivételével alig tudok olyan embert említeni, akire fel tudtam nézni egyetemi éveim során. A tanárok többsége belesimult a tájba, lojálisak voltak a rendszerhez. Diákként legtöbben Imre Istvánnál találtunk „menedéket”, ő vezetett rá a történészi munka igazi kihívásaira. Sem a román, sem a magyar történetírással szemben nem volt elfogult. Amikor egyetem után megkerestem, hogy foglalkozzam-e magyar őstörténettel, turkológiával, óva intett tőle, nehogy elcsússzak ezen a pászmán. Külföldön akkor már megjelentek történelmi legendák a 30-40 ezer éves székely népről, meg arról, hogy Hannibál is székely volt, így nekem is felcsigázta a fantáziámat. Imre István négyszemközt azt mondta: ez a fajta magyar őstörténet és a dákó-római kontinuitáselmélet között az a hasonlóság, hogy mindkettő mese. – A székely közbirtokosság erdélyi szakértőjeként tartják számon. Hogyan lelt erre az útra? – A történetíráshoz szóló első fogódzót Imre Istvántól kaptam, aki a Változó valóság című tanulmánykötet összeállításakor beajánlott a Kriterion Könyvkiadóhoz. Ezt követően folyamatosan jelentek meg hazai lapokban a székely történelemmel kapcsolatos írásaim. Miközben Gyergyóremetén, majd Gyergyószentmiklóson tanítottam történelmet, levéltárakban kutattam a székely múltat. Helyi ismertségemnek köszönhetően az akkori városvezetőség engem kért fel Gyergyószentmiklós történetének megírására. És ez lett a vesztem. – Ezt hogyan értsük? – Fiatal történészként nem voltam tisztában azzal, hogy egy ilyen munkának milyen politikai feltételeknek kell megfelelnie. Kutattam az elérhető levéltári forrásokat, hónapokon át dolgoztam keményen, közben innen is, onnan is érkeztek a furcsábbnál furcsább kérések. Az egyik pártvezető azt követelte, hogy külön fejezetet szenteljek Mihai Viteazul gyergyói látogatásának, és írjam meg, mekkora lelkesedéssel fogadták a székelyek a román vajdát. Amikor értetlenkedve visszakérdeztem, hogy ezt honnan veszi, rám mordult, hogy e nélkül nem fog a könyv megjelenni. Nem adtam be a derekam, a könyvet mégis kinyomtatták. Az öröm azonban nem sokáig tartott, mert a Szekuritáté már a nyomdából elkobozta a teljes tételt. – Bezúzták? – Annál is szörnyűbb dolog történt: elégették. Ezt a szekusdossziémból tudom: az a Rab István adott parancsot a könyv elhamvasztására, akit éberségéért Gyergyószentmiklósról Kovászna megye első titkárává avanzsáltak. De más is történt akkor, amiről szintén a rendszerváltás után szerezhettem tudomást. Imre Istvánt, mint egykori tanáromat a Szekuritáté arra akarta rákényszeríteni, hogy írjon elítélő jelentést a könyvről, amely alapján eljárást kezdeményezhettek volna ellenem. A dossziém tanúsága szerint ezt Imre István a fenyegetőzések ellenére megtagadta. – Hogyan vészelte át ezt az időszakot? – Több száz oldalas szekusdossziém szerint minden lépésemet követték, de nem távolítottak el a tanügyből. Talán elmagyarázta valaki nekik, hogy mégsem államellenes tevékenység, ha saját történelméről ír a történész. Tény, hogy több könyvem nem jelenhetett meg: a Kriterionnál két kötetem állt várólistán 1989 decemberéig. Az akkori híres cenzor, Koppándi Sándor egyenesen Elena Ceauşescunak írt levelet az egyik kéziratom ügyében, nehogy megjelenhessen a székelyek cenzúrázatlan története. Öröm az ürömben, hogy mindeközben a román történészek körében is többen kezdtek érdeklődni a székelyek történetéről. Demény Lajosnak köszönhetem, hogy 1984–85-ben a Román Akadémián román történészek előtt több részből álló előadássorozatot tarthattam a székelység történetéről. A román és magyar pártfőtitkár, Ceauşescu és Grósz Károly találkozása alkalmával a Scânteia írt részletes beszámolót az akadémián tartott előadásaimról, a cikk szerint az erdélyi magyar történészek szabadon tanulmányozhatják saját történelmüket. Kapóra jöttem. – A székely közbirtokosságról akkoriban még aligha eshetett szó... – Ennek a története már átnyúlik a rendszerváltás utáni évekre. Egy svédországi magyar keresett meg, akinek édesapja a gyergyószentmiklósi közbirtokosság menedékházát bérelte. Arra kért, írjam meg a székely közbirtokosság történetét, mert nem jutnak adatokhoz. Kötélnek álltam, a teljes mű azonban csak tíz év múlva, 2002-ben készült el. A munka óriási levéltári kutatást igényelt, Csíkszeredától Kolozsváron át Budapestig minden fellelhető forrást megkerestem. A közbirtokosságért vállaltam 1996-ban a parlamenti képviselőséget is. – Pedig akkor még szó sem volt a közbirtokossági javak visszaszolgáltatásáról. A dokumentáció birtokában erre nagyobb esélyt látott? – Amikor az RMDSZ színeiben bejutottam a parlamentbe, román körökben is felfedeztek közbirtokossági szakértőként. Beválasztottak a Román Erdőbirtokosok Szövetségének vezetőségébe, elkezdtük a tájékozódást. Tudtam, hogy az erdélyi közbirtokossághoz hasonló közösségi tulajdonforma létezett Moldvában és Olténiában is. Azzal is tisztában voltam, hogy az akció csak akkor lehet sikeres, ha nem csak a magyarok kérik vissza jussukat, hanem a román közbirtokosok is. Vasile Lupu parasztpárti képviselővel közösen mozgósítottuk a Vrancea megyei közbirtokosokat, velük együtt más moldvai, olténiai és erdélyi közbirtokosok is tüntettek Bukarestben, sőt, a parlamentben is rendeztünk egyféle közmeghallgatást. A román politikumnak lépnie kellett, annak ellenére, hogy a Demokrata Konvenció egyetlen pártja sem akarta igazán rendezni ezt a kényes ügyet. – Mitől volt ez kényesebb téma, mint másféle tulajdon visszaszolgáltatás? – A parlament folyosóin elkezdődött a suttogó propaganda, hogy a székelyeket akarjuk helyzetbe hozni. A román politikát nem az érdekelte, hogy több százezer hektár moldvai közbirtokossági erdő kerül vissza a románok tulajdonába, hanem az zavarta őket, hogy a székelység túlságosan megerősödik gazdaságilag. Hosszú és gyötrelmes időszak volt, saját törvénykezdeményezésemet a parlamentben lesöpörték az asztalról. Kompromisszumos megoldásként Vasile Lupu a 2000/1-es földtörvénybe rejtette el a közbirtokossági erdők visszaadását, ez ment át a törvényhozáson. – Mondhatnánk: minden jó, ha a vége jó. Az elmúlt tíz évben sikerült visszaszerezni a teljes közbirtokossági vagyont? – Ez sem ment könnyen. A hatalomra kerülő Szociáldemokrata Párt egyik első lépése a visszaszolgáltatás leállítása volt. Az RMDSZ és a PSD közötti egyezség nyomán született meg a 120-as sürgősségi kormányrendelet, amely a törvény alkalmazását szabályozta. Ez kimozdította ügyünket a holtpontról, mára visszaszereztük a teljes közbirtokossági vagyont, az új rendelet alkalmazási módszertanát viszont úgy alkották meg, hogy idegen elemek dönthessenek az igazi tulajdonosok feje fölött. Ebben az RMDSZ is érdekelt volt, hiszen soraiban foglalt helyet a székelyföldi famaffia jelentős része. Érdekes módon azonban az első években a magyar polgármesterek, és egyéb tisztségviselők hátráltatták legvehemensebben a törvény alkalmazását, olyan emberek, akik közvetlen hasznot húztak az illegális fakitermelésből. Nagyon nehezen lehetett visszaszolgáltatni a magán- és a közbirtokossági erdőket. Parlamenti mandátumaim erre a harcra mentek rá. – RMDSZ-képviselőként harcolt az RMDSZ-es famaffia ellen? – Egyértelművé vált, hogy ez a harc nem lehet hosszú távú, ki is utáltak a szervezetből, kényszerpályára kerültem, politikai pályafutásom véget ért. Az első székelyföldi közbirtokosságokat magam alapítottam még a törvény megjelenése előtt. Akkoriban mögöttünk álltak a teljes faluközösségek, míg ezek vezetőit ellenem nem fordították. A közbirtokossági vezetők a legtöbb helyen nem akarták megérteni, hogy a közbirtokosság közösségi tulajdon, ami iránt közösségi felelősséggel tartozunk. Ennek a folyamatnak lett az áldozata a gyergyóalfalui alpolgármester is. Székelyföld szomorú helyzetben van: erdeinek kiirtásával saját jövőjét lopja el. – Önt hallgatva, az az érzésünk, hogy a történelem ismétli önmagát. – Egyik új könyvem a két világháború közötti Gyergyói-medence közéletéről szól. Megdöbbentő felismerés, hogy mekkora a hasonlóság a korabeli magyar párt és az RMDSZ között. A politikum akkor sem, most sem ismeri fel az egyszerű emberek boldogulásának fontosságát. Nem tudunk, vagy nem akarunk hibáinkból tanulni. Garda Dezső Szociográfus, történész, politikus, a Babeş-Bolyai Tudományegyetem oktatója. 1948-ban született, 1973-ban szerzett történész diplomát a kolozsvári egyetemen, a rendszerváltásig Gyergyóremetén és Gyergyószentmiklóson tanított történelmet. 1996-2008 között az RMDSZ Hargita megyei képviselője volt a román parlamentben, a közbirtokossági törvény megalkotója, a közbirtokossági erdők visszaszerzésének kezdeményezője. 2002-ben jelent meg A székely közbirtokosság című, két kötetes történelmi munkája. A rendszerváltás óta mintegy húsz, a székely történelemmel kapcsolatos könyvet, tanulmányt publikált. Makkay József Erdélyi Napló (Kolozsvár) 2014. október 2.A közbirtokosságok jelenthetnék a megtartó erőt…Garda Dezső volt RMDSZ-es képviselő a közbirtokossági törvény háttérfolyamatairól (szemelvények a 7határ honlapon 2014-ben Garda Dezsővel készült interjúból). „Számomra a székely középréteg hosszú távú fennmaradását jelentik a közbirtokosságok. (…) Hamar felismertem, hogy az erdővisszaadást azok akadályozzák, akik tulajdonképpen az állami monopólium megtartását szorgalmazták. Kullancscégeket hoztak létre, és ezekkel lopták az erdőt. Negyventonnás kocsikkal szállították a fát. Ezt nyíltan ki is mondtam parlamenti beszédeimben, amivel nagyon sok rossz pontot szereztem. De nem ez érdekelt! A lényeg az volt, hogy 1999-ben megszavazták a törvényt. Ez Vasile Lupu érdeme. (…) Ismerem a két világháború közötti, közbirtokosságokban zajló vitákat. Ezért olyan törvényt akartam, amely lehetővé teszi, hogy a jövedelem a tagságé maradjon, és elkerülhetőek legyenek azok a belső harcok, amelyek a közbirtokosságok történetében léteztek. (…) Törvényjavaslatomat az RMDSZ nem támogatta. (…) A legkellemetlenebb dolog, hogy épp az RMDSZ-esek fújták meg ezt az 1990/31-es törvényre hivatkozva, amely a különböző intézmények, társulások működését szabályozza. Amikor láttam, hogy nem megy át a tervezet, megegyeztem Vasile Lupuval, hogy a törvénytervezetből négy-öt cikkelyt kiveszünk és átemelünk egy másik tervezetbe. A lényeg az volt, hogy legalább a visszaszolgáltatás történjen meg, és hogy az erdőjog ne legyen eladható. (…) A bizottságban nagyon meg kellett küzdeni. A Szociáldemokrata Pártot képviselő Marian Ionescu volt az egyik kiemelkedő egyéniség, aki védte a Hargita megyei törvénytelen kitermelőket is, így a törvény átvitelének a megakadályozására törekedett. Sajnos, nagyon magas szintű politikusok voltak benne. Vasile Lupu és Victor Ciorbea akkori román miniszterelnök részéről éreztem azt, hogy ők akarnak valamit tenni, de a többiek... (…) Nagyon hosszú küzdelem volt. 1997-ben, amikor átment volna a törvény a bizottságon, és már nem tudták megakadályozni, épp a magyar erdészek tiltakoztak a legjobban. Hargita megyéből jött a legerősebb csapat, amelyik a szenátus előtt tüntetett. (…) (…) A pártok közötti egyeztetéseken sikerült kiegyezni abban, hogy a tízhektáros határt a közbirtokosságok esetében szüntessék meg a visszaszolgáltatásoknál, és adják vissza az egész területet, amivel rendelkeztek. (…) Bekerült a törvénybe az is – amiről nem tudott a nemzeti egységpárt és a többi román párt képviselői sem –, hogy ismerjék el a 21-es földtörvény végrehajtása utáni állapotot. Ez azért fontos, mert az erdős területek legalább negyven százalékát jelentette. (…) Úgy tűnt, hogy minden simán fog menni, de Hargita megyében is megkezdődött az akadályoztatás. Főleg országos szinten mondták azt, hogy az erdők visszaadása a román nemzetbiztonságot veszélyezteti, és mindent elkövettek, hogy megakadályozzák. (…) (…) A magánerdészeteket óriási küzdelem árán, végül 2002 áprilisában sikerült létrehozni. Nem akarták visszaadni azoknak a közbirtokosságoknak az erdőit, amelyek a magánerdészeteket választották. Hargita megye nagy részében ilyenek voltak. (…) 1999-ben, amikor a törvényen dolgoztunk, mindent elkövettünk azért, hogy ne Bukarest adja vissza az erdőket, hanem a helyi földosztó bizottságok. Végül csak Bukarestnek kellett visszaszolgáltatnia, mert itt helyben nem akarták visszaadni. Volt ellenségeskedés, megaláztatás. Gyergyószentmiklóson eltűntek a halotti bizonyítványok, a házassági és egyéb igazoló okiratok, amelyek a jogosultságot jelentették. És ugyanígy más helyeken is. (…) (…) 2003-ban a birtokba helyezéseket szabálytalanul tették, mert aláírták a tulajdonosok helyett. Gyergyószárhegyen öt olyan eset történt, hogy a jogtulajdonos meghalt 1998-ban, de 2003-ban mégis aláírta. Tény, hogy az egész Gyergyói-medencében káosz uralja a visszaadásokat. Három jelentésem született a témában, és emiatt a politikából félreállítottak. Bizonyítékaim vannak, hogy nem azok a tulajdonosok, akiknek vissza kellett volna kapniuk a közbirtokossági erdőket. Olyanok kapták meg, akik erre nem jogosultak. (…) (…) Az embereket rábeszélik arra, ne menjenek el a gyűlésekre, mert döntéseik úgysem érvényesek. Szövetséget hoznak létre már gyűlés előtt, hogy hány szavazattal tudnak átvinni egy-egy döntést, és ezzel a rendes tagokat olyan helyzetbe hozzák, hogy a véleményük, döntésük nem jelent semmit. (…) Nem látom a pozitívumot, amit vártam volna a közbirtokosságoktól, hogy a megtartó erőt jelenthessék. Sok helyen egy nagyon szűk réteg kezében összpontosul minden. (...) Elterjedt elgondolás viszont, hogy saját meggazdagodást szolgál, nem pedig a közösség fennmaradását.” Elgondolkodtató körkép a jelenkori állapotokról. A fát a közbirtokosságok adják el a Schweighofernek. Az engedélyt az ügyletre hivatalosságaink adják. Őket mi választjuk. A közbirtokosságok mi vagyunk. Akkor ki a felelős? A Schweighofer? A megyei tanács? Közbirtokosságok?… Mi? Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2017. október 14.Nem Szent László leányának ereklyéit csókolgatják az ortodox románokNem Szent László leányát tisztelik Moldva védelmezőjeként a román ortodox hívők, ám az görögkeleti szentek sorában a bizánci császárnévá lett magyar királylány is megjelenik Magyarországi Szent Irén (Eiréne) néven. Nem Szent László király leányának, Piroskának az ereklyéihez zarándokolnak október 14-én a romániai ortodoxok – erősítette meg a Krónikának Marton József pápai prelátus, egyetemi tanár. A gyulafehérvári Hittudományi Főiskola és Papnevelő Intézet oktatóját annak kapcsán kérdeztük, hogy a Maszol hírportálon olyan cikk jelent meg, miszerint a napokban „románok tízezrei tolonganak megcsókolni egy magyar királynő ereklyéit Iași-ban”. Az egyháztörténetet is oktató egyetemi professzor elmondta, bár az ortodox vallásban Szent László király leányát, Piroskát is szentként tisztelik, nem azonos a román ortodoxok egyik legnagyobb szentjével, akinek ereklyéit Iași-ban őrzik. Mint mondta, Szent László király leánya bizánci császárnéként tért át az ortodox hitre és az Eiréné (Irén) nevet kapta. Szentté avatása az egyházszakadás után történt, így a római katolikus egyházban nem örvend akkora tiszteletnek, az ortodoxok – így a romániai görögkeleti vallásúak is – ellenben szentként tisztelik. A Wikipédia szerint az 1088–1134. augusztus 13. között élt Árpád-házi magyar királylány, Piroska, Szent László magyar király és Adelhaid rheinfeldi hercegnő elsőszülött leánya 1104-ben II. (Komnénosz) János bizánci császár felesége lett. Ő a konstantinápolyi Mindenható Megváltó Krisztus (Pantokrátor) monostor és a hozzá tartozó karitatív kórház alapítója. Magyarországi Szent Irén (Eiréne) néven az ortodox egyházakban szentként tisztelik, mozaikképe a Hagia Szophia székesegyházban is látható. Emléknapját az ortodox liturgia szerint augusztus 13-án tartják. Kultuszát később a római és görög katolikus egyház is átvette. A román ortodoxok egyik legfontosabb szentje, Szent Piroska (Prea Cuvioasa Maica Paraschiva) szintén a 11. században élt, ellenben Trákiában, a Konstantinápolytól nem messze található Epivat faluban született, gazdag szülők gyermekeként. Ő azonban a szegénységet választotta, szerzetesnek állt, majd a Szentföldre zarándokolt és apácaként ott élt. Ereklyéit 1641-ben Vasile Lupu moldvai uralkodó hozta el Iași-ba, az általa alapított templomba, de azokat 1889 óta az érseki székesegyházban őrzik. A román ortodox egyházban – de más keleti rítusú egyházakban is – csodatevőként és gyógyítóként tartják számon, Moldva védőszentjeként tisztelik. Ünnepét október 14-én tartják, a nép Szent Péntek (Sfânta Vineri) néven is emlegeti. Ünnepnapján hívők tízezrei zarándokolnak el ereklyéjéhez, a Hotnews hírportál szerint idén több mint 40 ezer személy látogatott el Iași-ba, és péntekről szombatra virradóra öt kilométeres sor alakult ki az ereklyénél. A hideg és a kimerültség miatt az éjszaka folyamán több mint száz személy szorult orvosi ellátásra. Pap Melinda / Krónika (Kolozsvár) lapozás: 1-25
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
